Gondolatok Szent Istvánról – „Decretum.. Ugros eliminandos esse”

Gondolatok Szent Istvánról – „Decretum… Ugros eliminandos esse”

„A Kárpát-medencei magyar állam igazi megalapítói és stabilizálói tehát -minden más híreszteléssel ellentétben – Árpád fejedelem és a pozsonyi csata győztes hősei voltak. „

Hogyan jön össze Szent István és az ő korától számított kb. 90 évvel korábbi Pozsonyi csata története? Nos, erről szeretnék egy pár gondolatot kifejteni, meg István és az ő társ – fejedelmeinek a történelmi szerepéről. Mint azt ( remélem..) mindannyian tudjuk, 907 július 4-7 Pozsony mellett Árpád vezér az egyesített magyar könnyűlovas íjász seregével ( 30 – 33 ezer fő) dicső győzelmet aratott a 100 ezer fős egyesített bajor nehézlovas páncélozott sereg felett.

Bővebben : https://fehersolyom.wordpress.com/2012/02/25/a-pozsonyi-csata-907-julius-4-7/

Ezt a dicső tettet Szent Istvánnal kapcsolatban két ok miatt hoztam fel: Egyrészt a csata körülményei, eredménye, ahhoz, hogy ilyen eredményes honvédelmet folytasson Árpád bizony egyesíteni kell az egész nemzetet ( Háborús helyzet miatt a települések megerősített védelme, élelmiszer, fegyver utánpótlás, logisztikai támogatás biztosítása, ez feltételez a háttérben még legalább egy 50 – 80 ezres otthon maradott tevékenykedőt…. )

• Másrészt pedig azért mert véleményem szerint – a fent leírt tények miatt – nem István volt az aki először egyesítette a magyar nemzetet – mint ahogy ma a történelem ezt neki tulajdonítja – hanem Árpád!

István az ő korában örökölt viszont Árpádtól egy nyomasztó külpolitikai terhet….. Azt, ami a Pozsony alá vonuló bajor csapatok zászlajára volt írva….:

decretum… Ugros eliminandos esse / rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak.

Ezt ugyan IV. Lajos rendeli el, de nem nehéz észrevenni a függöny mögött a Pápai hatalom erős nyomását, hiszen a keleti és a nyugati kereszténység által már szinte teljes egészében birtokolt és uralt Európa közepén van egy erős nép – amely még nem fizet egyházi tizedet! Erre igazolásként elég beszédes az, hogy IV. Lajos a támadó német csapatok egyik vezérévé Theotmár salzburgi érseket nevezte ki.

Egy érsek miért is vezet hadat?….. ( költői a kérdés, a válasz itt fent…. )

Nos, 90 évvel később István korában az udvarába befurakodó német nemesek ugyanezt a Pápai igényt hozták el – mivel akkor erővel nem sikerült, immár csellel és ármánnyal, hitegetéssel és szövetség ígéretével. Amit most teszek az nem más, mint megpróbálok ebben a helyzetben István fejével gondolkodni.Feltételezhetően ismerte az előzményeket, felismerte a Pápai hatalom uralásra törekvő szándékát, ugyanúgy mint az ezzel együtt járó anyagi gyarmatosítási törekvéseket ( egyházi tized. ) Két választása volt:

1: – Egyesíti a magyarságot és ellenáll mint annak idején dicső őse Árpád tette..vagy….

2: – Ha az első pont nem sikerül, akkor színleg behódol – hogy a magyarságot a pusztulástól megmentse.

1 pont: Az egyesítés kicsit bajosan ment volna – esélytelen volt. Miért is? Mert amíg Árpád hívó szavára az egész nemzet egyszerre mozdult a honvédelem nemes célja érdekében, addig 90 évvel később az ő kortárs fejedelmei a saját pecsenyéjüket sütögették – még egymástól is függetlenül….

Koppány: A Balatontól délre ( le egészen a mai Zágrábig) és nyugatra eső területeken saját fejedelemséget tartott fent.

Prokuj gyula: Erdélyi fejedelem . Istvántól függetlenül gyakorolta hatalmát.

Ajtony vezér: Törzsi államot hozott létre az Al-Duna és a Maros köze tájékán Marosvár székhellyel. Istvántól függetlenül gyakorolta hatalmát.

Vata törzsfő : Szállásbirtoka a Kőrösök vidékén volt, Békés központtal. Istvántól függetlenül gyakorolta hatalmát….

Tehát van 5 külön álló fejedelemségünk – és az Árpád -féle nemzeti egységnek csak a halovány emléke…..

De a 4  – régi rendet képviselő fejedelem sem tudott egységet létrehozni egymás között, pedig egy ilyen szövetség Istvánt németestől, Pápai szándékostól együtt lesöpri a térképről és a történelem színpadáról! Gondolkozzunk kicsit józan paraszti ésszel….

István birtoka a Dunakanyar feletti területektől Szolnokig terjedt – ami egy sík terület – hadászatilag a lehető legelőnytelenebb….Gyakorlatilag a másik 4 törzsfő által be volt kerítve, harapófogóba fogva egy sík, védhetetlen területen…. kiskoromban szerettem katonásat játszani, hát játszunk most is egy kicsit….Koppány a Balaton partjától elzárja a nyugati utakat, hogy megakadályozza az esetleges német csapatok Istvánhoz erősítésként való eljutását,  a másik 3 törzsfő pedig lerohanja Istvánt és nemes egyszerűséggel belezavarja a Dunába. Ez történhetett volna – ha valóban a régi rend hívei szálltak volna szembe az István által hozott új renddel….Mint ahogy azt a nagyon elvakult Koppány rajongók állítják…. De nem ez történt, a másik 3 törzsfő enyhén szólva magasról khmm….nem foglalkozott vele, hogy mi történik, amíg Koppány a kardját köszörülte, ők a szolgálólányokat hajkurászták a szénaboglyák között….. Koppány azért csak nem nyugodott bele hogy nem lett még egy fejedelemsége, ezért gondolta megszerzi erővel – 997 – ben nekifogott Veszprémet ostromolni. István sem szereti ha amortizálják az egyik legszebb városát, elindult oda, ahogy Koppány megtudta hogy jön a gazda felhagyott a falbontási kísérlettel és elé vonult. Valahol Veszprém és Várpalota között megütköztek, ahol is a békétlenkedő Koppánynak egy életre szóló ( már, hogy az ő életéről szóló) leckét adtak jó modorból és táncparketti etikettből…. Miért tudta István legyőzni Koppányt? Mert a többi törzsfő nem volt mellette…. Már maga ez a tény is cáfolja azt az állítást, hogy a régi rend hívei fordultak volna szembe az István által hozott új, ( judeo) keresztény hittel szemben…….

Már csak azért is – mert mind a 4 törzsfő – Bizánci rítus szerint meg volt keresztelkedve. Ha itt vallási, hitbeli ellentétről lett volna szó akkor is inkább a keleti kereszténység és az István által hozott nyugati kereszténység ellentétéről mint a régi  – ősi hit és a Római kereszténység ellentétéről…

2. pont: Nos, ebből azért logikusan látszik, hogy Istvánnak nem igen volt más választása mint ( látszólag) behódolni a Pápai szándéknak és felvenni a kereszténységet – hogy az ne pusztítsa el a széthúzó nemzetet. Elvakult Koppány hívők és nagyon-nagyon ősmagyarok most ennél a pontnál kapnak a zsebkendőjükhöz szipogva: – Bizony bizony, az a ( cenzúrázva ) István eltörölte az ősi hitünket és ránk erőltette a kereszténységet!

Hát nem. Miért mondom azt, hogy István látszólag hódolt be a Pápai szándéknak, és mi is az az „ Ősmagyar pogány hit”?

Az kérem szépen – tessék kapaszkodni – tiszta Jézusi kereszténység volt már István előtt ezer ( 1000, mondom tessék kapaszkodni..) éve, az ószövetségi sallangok meg a hatalom érdekeihez igazított kanonizációs „ szent Iratok „ hamisítás nélküli természetközeli, természetet tisztelő Jézusi kereszténység!

Honnan tudom? Én nem tudom. Wass Albert tudja, Szent András életútja tudja, Skót függetlenségi nyilatkozat tudja, velük tessék vitatkozni, én mindössze forrásokat közlök.

Wass Albert: András apostol nagyon fontos személy a magyar nemzet emlékezetében. Annál is inkább, mivel a magyarság önmagát szkítának jelölte meg ezer éven át, és számtalan szkíta-hagyomány mutatható ki a mai napig a gazdag magyar kultúrában. Továbbá a honfoglalás kori arab és európai írók mind, de a magyarság szövetségesei és ellenfelei is mindannyian szkítának nevezik a magyarokat. A szkíta emlékezet ezért megtartotta azt a hagyományt, hogy a magyarság a jóhírt elsőként nem térítőpapoktól, hanem András és Fülöp apostoltól, Jézus két tanítványától kapta.Éppen ezért nem véletlen, hogy a Kárpát-medencében épített első keresztény templomok zöme Szent András tiszteletére épült. Valószínűleg eme régi keresztény hit miatt jellemző lelete a magyar honfoglalás kori síroknak a kereszt.

Továbbá fennmaradt egy kevés információ a magyar táltos-hagyományokból is, mely alapján a magyar táltosok önmagukat az András apostol által hozott hit őrzőinek tartották, az általuk újnak nevezett, “római hittel” szemben. Ez a hivatástudatuk még a 20. században is élénken élt. (Wass Albert: Hagyaték)

Szent András életútja:

Az evangéliumokban András apostol a józan gondolkodású, kulturálisan nyitott, tettre kész tanítvány képét jeleníti meg, mely természete a legendákban fennmaradt élettörténetében is kirajzolódik. Apostoli gondolkodása és tettrekészsége leginkább a kenyérszaporítás csodája alkalmával tűnik ki. Kulturális nyitottságát pedig akkor érjük tetten, mikor a Júdeában örökké fennálló idegengyűlölet ellenére szívélyes az idegen görögökhöz, ugyanis meghallgatja kérésüket, és azt tolmácsolja is Jézus felé.
Valószínűleg ezen mélyen emberséges tulajdonságainak köszönhető az is, hogy Jézus feltámadása után az isteni elhívást elsőként Kis-Ázsiában teljesíti, de nem a Pál által látogatott tengerparti területeken, hanem Örményországban és Kurdisztánban, tehát a Fekete-tengertől délre eső vidékeken. Valószínűsíthető, hogy András szeretettel és nem erőszakkal végzett szolgálatának eredménye, hogy a világon először Örményországban lett államvallás a kereszténység. Nyitottságának, megértő szemléletének köszönhetjük talán, hogy a különböző kultúrákban is képviselni tudta Jézus Krisztus evangéliumát, feltehetően nem olyan formán, hogy a számára újszerűnek tűnő kultúrára ráerőszakolta a sajátját a hozott üzenet megértése végett, hanem ő vette magára az adott kultúrát, és annak a népnek a hagyomány-elemeit használva adta tovább a jóhírt. Ennél hatékonyabb misszionáriusi módszer azóta sem létezik.
Csak ennek tudjuk tulajdonítani azt a soha felül nem múlt tettét, hogy a legendás és titokzatos szkíták is beengedték Jézus apostolát belső életükbe, miután átlépte a Dunát. A “szkíta erkölcs” és a “szkíta törvény” igen híresek voltak az ókorban, s ma már azt is tudjuk, hogy elképesztően szervezett társadalmú, magas kultúrát művelő ősi és hatalmas nép voltak. De András nem csak hogy az országukban telepedhetett le egy időre, hanem komoly mértékben részt vett Szkítia vallási életének alakításában is. András apostol, ahogy más kultúrák esetében, úgy a szkítáknál is alaposan elmerülhetett a hagyományokban, a nép Isten-hitében. Nem írnak róla sokat, pedig megilletné a dicséret az apostolt, hogy András ezzel egyedülálló dolgot kísérelt és valósított meg az egész ókort tekintve! Ezt a teljesítményt András apostolon kívül, csak Fülöp apostol közelítette meg, a “ló-szerető”. Ezért nevezzük Andrást és Fülöpöt máig úgy, hogy “a két szkíta-térítő”. Jellemző a szkítákra, hogy Jézus tanítványain kívül más történelmi személy nem mondhatja el magáról, hogy ilyen mélyre hatolhatott a titokzatos szkíták életébe. András apostoli műve óta keresztények a szkíták.
A szkíták és Thrákia után András Görögországba ment, ahol megint kapcsolatba kerül a görögséggel.
Aztán az achaiai Pátra(Pátrai) városába ment, ahol a királlyal hitvitát folytatva, az uralkodó igen alacsony szellemi erényekről bizonyságot téve a hitvitájuk végeztével börtönbe vetette, majd keresztre feszíttette Kr. u. 60-ban, a legendák által tanúsított ún. “Andráskeresztre” (X-formára ácsolt kereszt).

Skót függetlenségi nyilatkozat:

Nos, ez a legérdekesebb, mivel ebben benne van az is, hogy honnan jöttek ide és, hogyan valójában a skótok, de mi most itt csak a témát érintő részt idézzük:

Az ismert ókori krónikákból és könyvekből tudjuk, hogy sok híres nemzet közül a miénk, a skót, mindenhol ismert hírnévvel áldott. Nagy-Szkítiából indultak útnak a Tirrén-tenger és Herkules Oszlopainak útján, hosszabb ideig éltek Hispániában a legvadabb törzsek között, de sehol nem találtak legyőzőre, semmiféle versenyben, bár barbároknak mondják őket. 1200 évvel azután, hogy Izrael népe átkelt a Vörös-tengeren, érkeztek meg hazájukba nyugatra, ahol ma is élnek. Elűzték a britonokat, a pikteket elpusztították, és bár gyakran támadták őket norvégok, dánok és britek, mégis sok győzelem és kimondhatatlan erőfeszítések árán hazát szereztek, és ahogy a régi idők történetírói tanúsítják, attól fogva meg is tartották azt minden rabságtól szabadságban. Királyságukban száztizenhárom király uralkodott saját királyi családjukból, mely folytonosságot egyetlen idegen sem tört meg. 

Ezen tehetséges emberek nagy érdemei máskülönben nem lettek volna nyilvánvalóak. Így szereztek dicsőséget, hogy a Királyok királya és Lordok lordja, a mi Urunk Jézus Krisztus, kínszenvedése és feltámadása után elhívta őket a föld legjobb részére letelepedni, szinte elsőként az Ő legszentebb hitében. Nem is erősíthette volna meg őket a hitben bárki más, mint első apostola által – bár rangsorban hívták másodiknak vagy harmadiknak is – a legszelídebb Szent András, az áldott Péter testvére, aki Jézus óhaja szerint tartja meg a skótokat örökös patrónusként védelmében.v http://www.churchofgod.hu/content.php?act=arbroath Eredeti angol: http://www.geo.ed.ac.uk/home/scotland/arbroath_english.html

Érdekes adalék, amely minket is érint: – Honnan is jöttek, Nagy Szkítia mely területéről a skótok? (Skót, szkita, szaka ..) Ugyan még nem bizonyított ( dolgozok azért rajta..) de több jel utal arra, hogy a Duna melletti területről,  i. sz. 10 és 40 között valamikor, amikor Szent András is arra járhatott…. Miért gondolom ezt? Nem sok földrajzi terület van a Planétán amelyet úgy hívnak: Alba. Skóciát az ősi nyelvükön a gaelic nyelven és… ( kapaszkodni. ) AlbaRegia, AlbaRegalis, –, Székesfehérvár. A Skótok azt mondják, az „ Alba „ szó nem latin hanem az ő ősi gaelic nyelvükön van , mi úgy tudjuk a latin „ fehér „ megfelelője, bárhogyan is van – szemet szúró a hasonlóság…..

Nos, ezen információk fényében aki Szent István szemére veti hogy a nemzet egyesítése és megmentése érdekében kemény kézzel bánt a belső ellenkezőkkel, az vesse szemére  Temüdzsin – nek, hogy úgy gondolta: – „ Törvény kell a mongoloknak, még ha ki is kell irtanom hozzá a felét…. „ – meg is tette, ezzel megmentve a mongol nemzetet a teljes erkölcsi lezülléstől, a pusztulástól, és egy egységes nemzetté téve őket – a világ feletti uralmat adta nekik – immár Dzsingisz Kánként …. Atilla ugyanezt tette őseinkkel a Hunokkal .. Először a Pannoniai Hunokat egyesítette – erővel… Egy magasabb szakrális küldetéssel rendelkező uralkodónak aki nemzete egyesítésére és megmentésére hivatott – kötelessége keménykezű uralkodóként tennie – akár a külső, akár a belső ellenséggel szemben.

Véleményem szerint – és remélem sikerült is ezt itt fentebb logikusan levezetnem – nem pusztított el semmiféle régi rend vagy hit rendszerét vagy követőit, hanem a Kárpát medencében akkor már ezer éve gyakorlott és megélt tiszta Jézusi kereszténységet emelte bele a  vallási rabigába való hajtásunkra törekedő Római katolikus egyház szintén Jézusi hitet hirdető keretei közé – népének megmentése és nemzetté egyesítése érdekében. Lehet ő is tudta amit mi tudunk: – Ennek a katolikus hitnek nem sok köze van Jézus kereszténységéhez, hisz Jézus sem templomba, arany cicomák közé szólította követőit, tanítványait hanem a természetbe, Isten valódi templomába…. Hegy, tópart, mező, ezeken a helyeken, hát mi magyarok oda is megyünk azt hallani, figyelmezni. A kaotikus-katolikus egyház meg gyűjtse csak tovább az anyagi javakat, ha nekünk az elmúlt kétezer évben ( meg az azt megelőző Szkíta időszakban is, hisz a Természettel, a természetben való élet volt Jézus közölnivalója is….) jó volt nekünk Isten tiszta IGÉJE, akkor a reánk váró pár ezer évben már elleszünk ugyanezzel…….

Forrás : A józan paraszti eszem….    Csanki Péter – Fehér Sólyom infó

Magyar-Kelta -Szkita

Kelta harcos

A keltákat már Caesar mint kimondottan “lovasnép” ábrázolja a ‘De bello Gallico’ című írásában. A lovak központi szerepet játszottak a kelták életében. A “lovak bolondjai” voltak, egy jó lóért, amit „Keletről” szereztek be, összes vagyonukat képesek voltak odaadni. A kelta vitézeket szeretett lovaikkal temették el (> bronzkori lovastemetkezés Ribemont-sur-Ancre, Galliában). Még teljes ügetésben is megtartották lovaik felett az ellenőrzést, irányítást, vagy a lovak vágtában a harckocsi rúdján állva vívtak a hírhedt kétélű “kelta karddal”. Az ellenség fejét, a lovakon rohamozva, egy csapásra levágták és kantárjukra akasztották. Mint minden lovasnép számára a lélek óriási szerepet játszott hitvilágukban.

Az ellenség fejének (ahol a lélek “kapu”-ja van) levágása, nem csak a vitézség igazolását szolgálta, hanem a legyőzött lelkének birtokbavételét is, így a lélek bosszúállását megakadályozván. A vezérek sisakot hordtak, rajta a SOLYOM madárral (mert a “sólyom” volt az (Had-)Isten képe, jelképe, “aki a harcban megsegít”). A harcba indulás előtt “óriási lármát” csaptak – írja Livius, egy római krónikás Kr.e. 1 században, “szörnyű dalokkal és ordításokkal” bátorították magukat (és riogatták a rómaiakat), “csatakiáltásaik és csataénekeik, valamint a szörnyű zaj, amit a pajzsok döngetésével csaptak, egyetlen célt követett, éspedig az ellenség megfélemlítését” – fejezi be a krónikás. Ugyancsak a megfélemlítést szolgálta a hajuk mészkővel és egy növényi eredetű „sapo”-nak nevezett vörös festékkel való megkeményítése, hátrafésült állapotban (így a lovak sörényét utánozva) valamint a hosszú, lelógó, dús és lombos bajusz, ami Diodor szerint a riasztó képet még fokozta. Egyébként a kelta férfiak és nők egyaránt a hosszura növesztett hajukat copfokba (ír CIAB) fonták; kettő, három vagy négy ilyen hajfonat is díszítette fejüket. A kelták viselete rendkívül színes és tarka volt: a férfiak bőgatyát (BOLAG „zsák- vagy hólyagszerű széles nadrág”) viseltek, amihez – a rómaiak szerint rikító színű – inget és sötétkék vagy fekete mellényt (MAELLAN), gyapjúköpenyt (SEAC zeke) vagy rövid, testhezálló kabátot (CABHAIL) hordtak, ruhájukat (GÚNA) összefogó széles derékszíjon (CRIOS) díszes tarsoly lógott, a lábukon meg rövidszárú csizmát (BRÓG) viseltek.

Mint említettem, a Képes Krónika is megemlékezik a keltákról, mint Magóg testvére, Gomár népéről, aki a vesztes trójai háborút követően elmenekül Kis-Ázsiából és letelepedik Pannóniába. Innen, 400 éves tartózkodás után, továbbköltözik Galliába. Itt nem az a lényeg, hogy krónikásunknak igaza van-e vagy sem a két nép (magyar-szittya és kelta) ősének bibliai személyekkel való azonosításában, hanem az, hogy tulajdonképpen leírja a hallstatti kultúra emelkedését és bukását, 5 évszázaddal ennek felfedezése előtt !

Kelta festett harcos

Több bizonyíték is arról tanúskodik, hogy itt a Kárpát-medencében egy „új“ nép született. Első sorban a „főistennő“ DANU (DEA-ANU, szó szerint: JÓ-ANYA ~ ÉD-es-ANYA), az ANU „Ősanya“ egyik másik neve, itt született meg. DANU isten-anyáról nevezték el a DUNÁ-t is, felcserélve ennek régebbi ISZTER nevét. Az Iszter nevet a görögök hagyták ránk, de, feltehetően, ez egy szumir-szabir-szittya eredetű szó, ISTÁR istennő nevével kapcsolatos. DANU ennek a pontos mása. A Kárpát-medencéből „elköltöző“ – véleményem szerint, innen, Európát a szélrózsa minden irányában, gyarmatosító – kelta telepesek, habár az Ősanyát, DANU-t, „nem tudták magukkal vinni“ (írják az ír krónikák), nevét továbbéltették folyóikban: az angliai és skóciai DON-ok-tól a franciaországi DON-ig, hisz ők a „DANU-fiai“ (Tuatha Dé Dannan ‘Danu’ törzse) voltak. A DUNA lett a druidák „szentfolyója“ mivel benne élt az Ősanya, DANU. Azt a vidéket, ahol kénytelenek voltak az Ősanyát, vagyis Istent ! – hisz Anya vala az Isten – hátrahagyni „Anyahonnak“ vagyis ANNWN-nak [ejtsd: ANNÚN] nevezték. Az ANNWN lett a „Másvilág“ neve is, ahová szeretetteik vissza-/megtértek. Ez volt másik nevén az „Asszony országa“ – a BANNWN [ejtsd: BANNÚN], szó szerint: NÉNE-/ BANYA-HON. BANNWN nevében könnyen felismerhetjük a későbbi latin „Pannóniá“-t, a DANU/DUNA (és férje BÁL/BÉL) országát, a „Jóanya“ (ÉD-es-ANYA), a későbbi „Szűzanya“ (Boldogasszony) országát.

Figyelemre méltó, hogy Írország is az „Isten anyjának országa”: Az a tisztelet, amely a pogány Írországban az istennők (ANU, DANU) számos megjelenési fórmáját övezte, részben átszállt a Szűzanyára. A kelta társadalomban az anya központi szerepéről egy szájhagyományban fennmaradt, a Hebridákról származó mondás szól: „Isten szívében egy anya szíve van”. Érthető tehát, hogy az íreknek is egy „Anyaországuk” van.

Attila halála és a Hun Birodalom kárpát-medencei részének elvesztése után is a pannóniai kelták (a szittya-hun-székelyekkel együtt) továbbra is itt kellett, hogy maradjanak a DANU-DUNA földjén, azaz az „Anyaországukban“ hisz majd az avar hadseregben keltákkal is találkozunk. A kelták „megélték a római uralom évszázadait, és a baranyai háromszögben átvészelték a népvándorlás viharait.[…] Az avarok oldalán tehát nem csak szkíták, azaz alánok, hanem kelta utódok […] is részt vettek a harcokban.“

 

A kelták emléke nem csak a Magyarország területén megszületett kelta eredetű „európai rangú magyar kardstílusban“ vagy művészetünkben általában (szarvas, griffes-indás ábrázolások stb.), hanem mai élő nyelvünkben és egyes települések nevében is fennmaradt.

 

A kelták ismertető jele a nyakék, az ún. torques (TORC) nyakperec volt (vö. ótörök TARYQ-mag szorossá válni). Európa egyik népére sem volt ez jellemző, egy kivétellel: „A hun vezetőréteg keletről nyugatra vándorlását Belső-Ázsiából, a nyugat-szibériai Léna folyó egyik mellékfolyójának vidékétől egészen a Rajnáig a férfisírokban talált, igen súlyos arany torquesek / nyakperecek előfordulásain keresztül követi a régészet. Igen jellemző, hogy e nyakperecek majdnem egyharmada, s tegyük hozzá, a legsúlyosabbak, a Kárpát- és a Bécsi-medencéből került elő.“

Kelta kereszt

Ki is tehát a kelta ?

 

Egy belső-ázsiai (szkíta) eredetű lovasnép, mely Európába érkezve letelepedett. A keltákat a középtermet, zömök testalkat, kerekfejűség, ovális arc kiálló járomcsontokkal, barna haj copfokba fonva valamint hosszú, lelógó, dús és lombos bajusz (FÉSS) jellemez.

Társadalmuk ugyanazt a hármas felosztást mutatja, mint a magyar honfoglalóké: Nagyfejedelem (ír CEAN fej, fő, fejedelem) és kísérete (táltos, tárnok, tolmács stb.), a harcosok (ír FLATHA lófő) és a bő-nemzetségfők ill. nagyállattartók (ír BÓ-AIRIGH).

 

Orvosaik (druidáik, tordáik) ismerték az Eurázsiában egyedülálló, és csak a „magyar” (turáni) népeknél használt koponyalékelést, mint gyógyítási módszert.

 

A kelták zenéje ma is pentatonikus, és a magyarra nagyon hasonlít, egyik legszebb táncuk a COR (fordulni, forogni, pörögni a táncban), amely a DEAS szép, díszes értelmű szavukkal a magyar „CSÁR-DÁS“-t eredményezi. A rómaiak egy „transalpinus“ (alpokontúli, idegen) nép táncát úgy hívták, hogy CORDAX – a szótár szerint: „díszes, pompás tánc“ (üppiger tanz)! Vajon milyen nép, kelta vagy szittya-hun-magyar volt-e az, amelynek tánca annyira megtetszett a rómaiaknak?

 

Az ír zene „ein uns fremd anmutender, beinahe orientalisch klingender Klagegesang“ (egy reánk idegenen ható, majdnem keletiesen hangzó sirató) – írja Lars Kabel ‘Irisch-Gälisch Wort für Wort’ zsebkönyvében.

 

„Az írek és a moldvai magyarok zenei világa nemcsak lelkületben, az azonos hőfokban találkozik, de pentatóniában, a táncok tagozódásában, felépítésében és fajtáiban is megegyezik. A jig, a legrégebbi ír legényesek egyike erősen hasonlít keleti párjához, az összekapaszkodó férfi és nő forgást és megtorpanást váltakoztató lépései mindék vidéken megtalálhatók.“ – áll a Magyar Nemzet 1998. november 5. számában: Tiszán innen Dublin túl (Ír és moldvai csángó népzene a Fonóban) cím alatt.

 

A máig élő kelta (breton) népviselet, akár a zene gyökereit is, maguk a bretonok a Turánban keresik. A breton népművészet, a breton népviselet, népszokások, „botostáncok” vagy lovas felvonulások a magyar párjukhoz közel állnak.

 

Írország ma Nyugat-Európa legnagyobb ló tenyésztője. A felnőttkort elért ifjú, akár csak a breton legény egy lovat kapott ajándékba, hogy azzal vigye babáját (ír BÁB menyecske, szerető), a nyeregbe ültetve, a templomi menyegzőre (ír MIONN párta, óír NAS-adh nász).

 

Az ősi kelta írás a rovásírás volt. A kelta rovásírás egyik legszebb példánya a spanyol-országi Saragosa-vidéki bronz lemezen található. Az írek botokra róttak, amiről már Sebestyén Gyula is beszámol a ‘Rovás és Rovásírás’ cikksorozatában, az „Ethnographia“ folyóiratban (1903 – 1904): „Írország őslakói között az öregebb írek az imádságaikat nem ún. rózsafüzérről, hanem rovásbotról olvassák le.“ A skóciai, írországi és észak-angliai óriás-köveken fennmaradt írásjeleket OGHAM-írásnak nevezzük (vö. óír OG bevés, bevág) ~ magyarul ÉK-írásnak [> magyar ‘ÁKOM-bákom’ ormótlan, gyerekes írás]. Ez az írás a kövekbe vésett vagy fába vágott egyenes, vonalszerű ékekből, rovátkákból álló jelrendszer, amit csak a különböző szertartásos eseményekre, ünnepélyekre való megemlékezés céljából használtak.

 

Manapság a latinnak nevezett betűsírást használják, és kínlódnak vele, akár csak mi is. A „rovás“ fogalmát nem vehettük át semmilyen más néptől, hisz a „rovás“ csak magyarul és írül érthető (magyar ROV-ás ó ír RIABH csík, sáv, nyom), és a RÓNI (bevésni) igéből származik (vö. ír RIONN bevésni, róni). Az írás a kezdetben még minden nép saját „titka“ volt: írül RÚN titkot jelent. Ezt a „titkot“ vette át a korai germán, és így a más néptől átvett írását “Runenschrift” vagyis ‘titkos írásnak’ nevezte – a rovás német neve „gravieren, stechen, einmeißeln“ (> gót ‘gameleins’ írás). Ki kinek „kölcsönzött“, mikor és meg minek?

 

Ha most befejezésül a magyar-ír lelki azonosságot akarjuk megvizsgálni, elég lenne idézni Margaret Mac Curtain ír történésznőt, aki így fogalmaz: Agresszív-imperialista országoknak van egy „Apaország”-uk (pátriájuk), míg, az évszázadokig idegen uralmat megszenvedő országoknak, mint amilyen Írország is, egy Anyaországuk van.

 

/Timaru-Kast Sándor/